E-mail:vaidacamaras@hotmail.com
 
       
 









 

A Kallós Zoltán Alapítványhoz 2003-ban benyújtott pályázat eredménye

A Vajdakamarási Általános Iskola a Kallós Zoltán Alapítványhoz 2003-ban benyújtott pályázatának eredményeként az iskola a Mezőség egyik legjobban felszerelt és karbantartott magyar tannyelvű oktatási intézménye.

A Kallós Zoltán Alapítványnak, valamint az Apáczai Alapítványnak köszönhetően informatika termünkben a már meglévő 4 darab CD-olvasóval rendelkező számítógép és egy nyomtató mellett egy új DVD-olvasóval és CD-íróval ellátott számítógép, illetve nyomtató működik, melyek nemcsak a taneszközök előkészítésében vannak segítségünkre, hanem lehetővé teszik az iskolaújság szerkesztését és kinyomtatását is.

A 2003-ban benyújtott pályázat révén iskolánk és óvódánk taneszköztára egy-egy CD-lejátszóval is bővült, mely az iskolában a zene- és nyelvórákat teszi korszerűbbé, az óvódában pedig lehetővé teszi a mesehallgatást.

A természet- és társadalomtudomány körébe tartozó tanórák keretén belül lehetővé vált az audio-vizuális anyagok felhasználása annak a videolejátszónak köszönhetően, melyet ugyancsak ennek a pályázatnak keretén belül nyertünk.

A fentiek mellett a Kallós Zoltán Alapítvány különféle sportfelszereléseket (matracokat, röp-, futball- és kosárlabdákat, röplabdahálót, pingpongfelszerelést, ojnalabdákat) is adományozott.

Szeretnénk ezúton is köszönetet mondani a Kallós Zoltán Alapítványnak és az Apáczai Alapítványnak a mindmáig nyújtott segítségért.

Elérhetőség:

str. Principală, 223A
407124 Vaida-Cămăraş
Com. Căianu, Jud. Cluj
Tel: +4-0264-276.376

 
 
   
   

Iskolánkról | Vajdakamarás | Projektjeink | Tanügyi káderek | Diákok | Eredményeink
Eseménynaptár | Fórum | Hasznos linkek | Képgaléria

Copyright © 2007; Katona Hajnal § Mihályfalvi Katalin